Schiller Gimnázium »
Sváb fiatalok országos találkozója
Sváb fiatalok X. Országos kulturális és identitást erősítő találkozója a Landesrat szervezésében a Schiller Gimnáziumban. Interjúalanyok: Kreisz László, a Landesrat elnöke, és Bunth Edina, a Landesrat ifjúsági szekciójának elnöke
Tovább »Sváb világtalálkozó Vörösváron
A svábok 2016-os évi világtalálkozójára július 31. és augusztus 10. között Vörösváron kerül sor. A világtalálkozón – osztrák és német vendégeken kívül – a magyarországi, argentin, ausztrál, brazil, bánáti, szatmári, kanadai, horvát, egyesült államokbeli,
Tovább »Gyereknap Vörösváron
Vörösváron gyermeknapi rendezvény lesz május 29-én 14-19 óráig a Schiller Gimnázium udvarán. A program elején 14 órakor a “Kalózok kincse” című interaktív gyerekműsort tekinthetik meg az érdeklődők, utána pedig táncbemutatókkal, ugrálóvárral, arcfestéssel, kézműves foglalkozásokkal,
Tovább »Nyílt nap a Schillerben
A pilisvörösvári Friedrich Schiller Gimnázium és Kollégium október 17-én, szombaton fél 9-től nyílt napot tart. A nyílt napon tájékoztató hangzik el a 2016/17-es tanév beiskolázásáról, majd két tanítási órát meg lehet látogatni. Szeretettel várják
Tovább »Nyárköszöntő koncert az “A Tempo”-val
Nyárköszöntő koncertet tart az “A Tempo” koncertfúvós együttes június 7-én 17 órától, a Pilisvörösváron, a gimnázium színháztermében. A belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várnak
Tovább »Sikeresen pályázott a vörösvári gimnázium
A vörösvári Friedrich Schiller Gimnázium sikeresen pályázott az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Határtalanul! program „Együttműködés gimnáziumok között” című felhívására. „A borvizek királynőjének látogatása” című pályázatával 1. 896. 000 forintot nyert el, és az
Tovább »A Muzsikás Együttes rendhagyó énekórája
Pilisvörösváron, a Schiller Gimnáziumban 2013. április 26-án. A felvételt a gimnázium bocsátotta rendelkezésünkre
Tovább »Sváb bál a Schiller Gimnáziumban
3/3. rész. A felvétel 2013. február 2-án készült a pilisvörösvári Friedrich Schiller Gimnáziumban. Kerek évfordulót ünnepel az idén a Schiller Gimnázium, méghozzá az ötvenediket! Így tehát a hagyományos sváb báljukat is ennek a jubileumnak
Tovább »Sváb bál a Schiller Gimnáziumban
3/2. rész. A felvétel 2013. február 2-án készült a pilisvörösvári Friedrich Schiller Gimnáziumban. Kerek évfordulót ünnepel az idén a Schiller Gimnázium, méghozzá az ötvenediket! Így tehát a hagyományos sváb báljukat is ennek a jubileumnak
Tovább »Schiller-szobrot avattak a gimnázium udvarán
50 éve nyitotta meg kapuit a pilisvörösvári Friedrich Schiller Gimnázium. Az ország legnagyobb nemzetiségi gimnáziuma ez alkalomból szobrot állított névadójának. A mellszobor, amelyet március 23-án délután egy ünnepség keretében lepleztek le, mostantól a gimnázium
Tovább »