Természetesen, e heti Pilisi Szemlénk főszereplője a Mikulás, de komolyabb témákkal is készültünk, színházzal, sporttal és közélettel. Lássuk, mivel is, a tartalomból röviden:
- A csípős hidegben forró csoki, a forralt bor és a jókedv mellett a chili is melegítette azokat, akik ellátogattak a solymári művelődési házban megrendezett Chili Mikulás bulira.A szervezők nemcsak a felnőtteknek szánták a rendezvényt, hanem a gyerekekre is gondoltak, akiket játékokkal, ajándékkal és egy különleges chili mikulással vártak.
- December 3-án szombaton este Piliscsabán a Klarissza-házban a színházkedvelő közönség pörgős vígjátékot láthatott. A Lendváról érkezett “Egy és Más Vándorszínpad” előadása a szerelemről, a párkapcsolatok bonyolultságáról, a féltékenységről és a felelősségről is szólt.
- Ünnepélyes keretek között, de fogcsikorgató hidegben adták a Schiller Gimnázium új futó-, súlylökő és távolugró pályáját december 2-án, pénteken. Az átadó ünnepélyen jelen voltak az iskola tanárai és diákjainak egy része, Gromon István polgármester és Heinek Ottó a Magyarországi Németek Országos önkormányzatának elnöke.
- December 4-én vasárnap délután a PEMÜ dolgozóinak gyermekei részére az idén “Jégvarázs interaktív mikulás műsorral” kedveskedtek a szervezők. A közismert dallamokat a közönség és a fellépők együtt énekelték. A télapó a rendezvényre érkező gyerekek között 90 ajándékcsomagot osztott szét.
- Jövőre bevezetik Pilisvörösváron az idegenforgalmi adót – többek között erről is döntött a város képviselőtestülete november 24-ei rendes ülésén. Összefoglalónk következik.