Advent időszakába léptünk, és ilyenkor megkezdődik az ünnepekre való hangolódás. E heti összeállításunkban azonban még az elmúlt hetek eseményeit mutatjuk meg, még nem az ünnephez kapcsolódva, de a programok között már rengeteg ilyet találnak majd. A tartalomból röviden:
- Megkezdődött a Jégkorszak második szezonja Solymáron! Az elmúlt héten ismét megnyílt ugyanis a tavaly már nagy sikerrel üzemelő jégpálya a Templom téren. A pénteki ünnepélyes megnyitón rengetegen vettek részt, és a hivatalos rész után a legtöbb gyerek korcsolyát húzott a lábára, és azonnal fel is avatták az új pályát. Természetesen, stábunk is ott járt az eseményen.
- A Generációk Háza a pilisszentiváni önkormányzat támogatásával immár hagyományosan házi főzésű pálinkaversenyt és kolbásztöltő versenyt szervezett november 19-én. A rendezvényen több mint 10 egyesület, ugyanabból az alapanyagból, különböző ízvilágú és jellegű kolbászokat készített, melyeket szakmai zsűri bírált, vidám muzsikaszó kíséretében.
- Vörös Ildikó Klotildliget című könyvének első bemutatójának adott otthont november 23-án Piliscsabán a Klarissza Ház. A vendégeket Farkas András, Piliscsaba polgármestere köszöntötte, majd a szerzővel Petz Margó, a Karc FM rádió műsorvezetője beszélgetett.
- “Akinek a kedve dalos…” Radványi Balázs, a Kaláka együttes alapító tagjának és Varró Dániel költőnek a közös előadó estjét hallgathatta meg a közönség a solymári művelődési házban november 20-án. Az este folyamán természetesen megzenésített verseket hallhattak és egy különleges produkcióra is sor került.
- A pilisszentiváni Polgármesteri Hivatalban településvezetői konzultációra került sor november 18-án. Az eseményen Csenger Zalán Zsolt országgyűlési képviselő is részt vett. A több települést érintő helyi ügyek megvitatása mellett többek között a hazánkat érintő migrációs helyzetről is szó volt. A megbeszélés házigazdája Poppréné Révay Gyöngyi, Pilisszentiván polgármestere volt.