Pilisi Szemle 2016/38. Hét

2016.09.26.

E heti Pilisi Szemlénkben több kiállításról is beszámolunk Önöknek, természetesen, egy kis zenével színesítve. Ezek mellett pedig közéleti témákkal is készültünk, lássuk, mivel is! A tartalomból röviden:

  • Idén is rengeteg érdeklődőt vonzott a Solymár önkormányzata és az Apáczai Csere János Művelődési Ház által szervezett három napos solymári búcsú. A szervezők most is rengeteg programmal készültek, a megszokott vásár és vásári finomságok mellett folyamatosak voltak a színpadi programok is. A zene és a tánc mellett ezúttal kiállításokat is láthattak. Most a búcsúról készült színes összeállításunk láthatják.
  • Sohasem tudhatjuk teljességgel, hogy mi rejtőzik egy másik emberben. Hegedüs Andrást, a legendás Wulcan zenekar alapító tagjaként és gitárosaként ismerik sokan. Szeptember 3-án Pilisszentivánon a Generációk Házában András grafikusként mutatkozott be.  A „Zene nélkül mit érek én” című kiállítást Müller Péter író nyitotta meg, aki barátként köszöntötte az alkotót és a közönséget.
  • Egy másik kiállítás is nyílt a Solymári Búcsúval egy időben. A solymári Bauernhausban Rákos Péter Erodált szépségek című fotókiállítását tekinthették meg az érdeklődők. A kiállítást megnyitotta Szabó Magda muzeológus.
  • Az európai migrációs helyzetről és a kötelező betelepítési kvótáról szeptember 9-én 18 órai kezdettel a pilisvörösvári Művészetek Házában George Spöttle biztonságpolitikai szakértő tartott előadást. A Házigazda Hadházy Sándor országgyűlési képviselő volt.
  • Új külsős bizottsági tag, újabb pályázatok, vízszigetelés, közbeszerzési eljárások, ingatlanértékesítések – többek között ezeket a témákat tárgyalta Pilisvörösvár képviselőtestülete a nyári szünetet követő, szeptember 8-ai első, rendes ülésén. Összefoglalónkat láthatják.