A nyár utolsó Szemléjével jelentkezünk ezen a héten, hiszen a hét második felében már beköszönt az ősz, és ezzel együtt az új tanév is. Mostani magazinunkban még néhány nyári, nyár végi eseményt idézünk fel. A tartalomból röviden:
- Első alkalommal tartott Családi Sportnapot a solymári Nagycsaládosok Egyesülete. A rendezvényen a főszerep a futásé volt, de számos egyéb programmal is készültek a szervezők. Ha nem is futottunk, de természetesen stábunk is ott járt a helyszínen, erről készült összeállításunkat láthatják.
- Augusztus 20 Vörösváron nemcsak a nemzeti ünnepet jelenti, hanem minden évben a Vörösvári Napok zárónapját is. Ilyenkor is még rengeteg program várja az érdeklődőket: kora reggel már gyülekeztek a horgászok, és folyamatosan készültek a finomabbnál finomabb halászlevek. Délután pedig már a hagyományos tutajhúzásra került sor, immár tizedik alkalommal. Zenés összeállításunk következik.
- Számos kisebb-nagyobb, látványos és kevésbé látványos fejlesztésre, beruházásra került sor az elmúlt hónapok folyamán Vörösváron. Mostani összeállításunkban megpróbáltuk összegyűjteni őket, most pedig meg is mutatjuk Önöknek is.