Pilisi Szemle 2014/6. hét

2014.02.07.

Tél és fagy ide vagy oda, a mulatságnak most van itt az ideje! Ahogyan múlt héten ígértük, most már báli beszámolót is láthatnak, de lesz egy kis sport, és közéleti témával is jelentkezünk. Tartsanak velünk!

Solymár lakossága mára meghaladja a 10 000 főt. Ezzel kapcsolatosan számos kötelezettséget írnak elő a törvények a település számára. Ilyen egy 150 fős polgári védelem létrehozása, melyhez önkénteseket keres a Polgármesteri Hivatal. A részleteket most következő, a polgármesterrel készült interjúnkból tudhatják meg.

Pénteken a Piliscsabai Amatőr Futsal Club csapata az Újpesttel játszott, az NB II-es bajnokságban zajló mérkőzésre stábunk is meghívást kapott. Kint mínuszok és jeges járda, de bent, a piliscsabai szaki sportcsarnokában jó idő és jó hangulat fogadott.

Immár második alkalommal tartottak borversenyt Piliscsabán. A zsűrizésre az elmúlt hétvégén került sor, a Céh Egylet termében. Az idén kevesebb volt a nevező, mint tavaly, de egy versenyző több borral is nevezhetett. Így a szakmai zsűrinek több mint 32 bort kellett végigkóstolnia.

Megtartotta hagyományos farsangi batyus svábbálját a vörösvári Német Nemzetiségi Fúvószenekar. A helyszín a Művészetek Háza volt, mely az olykor csepergő ónos eső ellenére is megtelt táncolni, mulatni vágyókkal.