Hulladékszállítás, bányásznap, advent, mikulás, rózsaesküvők, decemberi programok – ezek azok, amikről mindenképp érdemes többet tudniuk, ha a Pilisi-medencében élnek. A Pilisi Szemle ezúttal is az elmúlt hét eseményeinek beszámolóival, hírekkel és programajánlatokkal jelentkezik. A tartalomból röviden:
- Bányásznapot ünnepeltek Szentivánon
- Vásárral, gyerekprogramokkal, vidám együttléttel kezdődött az advent Vörösváron
- A Mikulás, a solymári önkormányzat, az Auchan és Levente Péter közösen lepte meg a gyerekeket
- Negyedik állomásához érkezett a rózsaesküvőkről szóló kiállítás
Közmeghallgatást tartott Piliscsaba Város Önkormányzata. A november 27-én, szerdán este a Klarissza Házban megtartott ülés 3 napirenddel zajlott. Elsőként Gáspár Csaba polgármester számolt be az önkormányzat vagyoni helyzetéről, a város bevételeinek és kiadásnainak alakulásáról. Bár az adóbevételek továbbra is elmaradnak a tervezettől, a város gazdálkodásában nem volt idén fennakadás, és a harmadik negyedévben már likvidhitel igénybevételére sem volt szükség. Ezután a polgármester a rövid időn belül tervezett fejlesztésekről nyújtott tájékoztatást a jelenlévőknek. A Rét utca burkolása viakolorral a tavasszal készülhet el. Több megnyert pályázatnak is örülhet Piliscsaba: A 10-es úton a Kenderesi úti csomópont átalakítása 2,8 millió, a tinnyei elágazás és környéke 88 millió forintból épülhet ki. Itt lámpás kereszteződés készül, a gyalogosok számára átkelőhelyekkel. A vis maior pályázaton nyert pénzből belterületi utak rendbetételére jut 10,8 millió forint, ezek a javítások 2014 júliusáig valósulnak majd meg. Februárban kezdődik a klotildligeti Napsugár Óvoda felújítása, amire 120 millió forintot nyert az önkormányzat. Folyamatban van a szennyvíztisztítás kapacitásának bővítése, ennek a beruházásnak az összeköltsége 831 millió forint, befejezése 2015 tavaszára várható. Ezek mellett tervben van a Kinizsi Pál utca építése, az Erdészkert rendbe tétele, a temető kerítésének áthelyezése és rendbe tétele, a Napsugár óvoda játszóterének kialakítása és mintegy 800 négyzetméternyi járdaépítés. A napirendekhez a lakosság is hozzászólhatott. Több észrevétel és kérdés érkezett a vasútépítéssel kapcsolatban, továbbá a fejlesztésekkel és a vízelvezetéssel, illetve a Béla király úti útépítéssel kapcsolatban.
November 30-án tartották a Borbála napi bányászünnepséget Szentivánon, a bányászemlékműnél.Beszédet mondott dr. Mirk Mária, a német nemzetiségi önkormányzat elnöke és Pénzes Gábor polgármester. Az ünnephez méltó zenei aláfestésről a szentiváni fúvószenekar gondoskodott.
Vasárnap kezdetét vette az advent, a karácsonyi várakozás időszaka. Pilisvörösváron most már több éve az első adventi vasárnapon rendezik meg az adventi vásárt a városi könyvtár udvarán. A szép napsütéses idő sokakat kicsalogatott otthonról. Délelőtt a Mintapinty zenekar koncertezett a kicsiknek, délután óvodások és iskolások adtak műsort, estefelé pedig a Német Nemzetiségi Fúvószenekar zenélt. Lehetett enni-inni, volt forralt bor és kürtőskalács, kóstoló a sütiverseny süteményeiből, és aki akarta, már karácsonyra szánt ajándékot is találhatott – vagy éppen adhatott, hiszen adománygyűjtés is folyt a város rászorulói számára.
Fél öttől a Nagyboldogasszony Templom kórusa és a Cziffra György Művészeti Iskola gyerekkara adott hangversenyt a nagytemplomban.
A Mikulás, a solymári önkormányzat, az Auchan és Levente Péter idén közösen lepték meg a solymári gyerekeket. Az akcióra stábunk is meghívást kapott.
A Solymáron, Szentivánon és a budai várban tett bemutatkozás után végre Vörösvárra is ellátogatott a rózsaesküvőkről szóló kiállítás. A kiállítási anyag eredeti dokumentumokkal bővült, a műsoros megnyitó ünnepségen a PilisTV stábja is ott járt.