Várossá avatták Piliscsabát

2013.10.09.

Az újdonsült város polgármestere, Gáspár Csaba dr. Tarnai Richárd kormánymegbízottól vette át a “város kulcsát”. Az ünnepségről összefoglalót láthatnaka 2013/41. heti Pilisi Szemlében, a az ünnepség teljes felvétele itt látható:

A Himnusz eléneklésével kezdődött Piliscsaba várossá avatásának ünnepsége 2013. október 4-én. A Klarissza-ház megtelt a vendégekkel: az érdeklődő lakosság, az önkormányzat és a nemzetiségi önkormányzatok képviselői mellett több országgyűlési képviselő, néhány szomszédos község polgármestere és a testvértelepülések polgármesterei is megtisztelték jelenlétükkel a Piliscsaba életében mérföldkőnek számító eseményt.

A Maklári József kórus éneke után Piliscsaba polgármestere, Gáspár Csaba köszöntötte a megjelenteket, és rövid beszédet intézett a jelenlévőkhöz. “Ez a történelmi esemény siker és büszkeség, egyben lehetőség számunkra” – mondta. Megköszönte a korábbi polgármesterek és képviselőtestületek munkáját, és összefogásra szólított fel.

városavatás_1Dr. Tarnay Richárd a Piliscsabán tett látogatásairól mesélt, amelyek számára mind egy-egy lehetőségről szóltak – mondta. A várossá válás is lehetőséget teremt – hangsúlyozta, majd átadta a város polgármesterének a jelképes városi kulcsot. Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő gratulált elsőként a város első emberének, majd a testvértelepülések elöljárói szóltak néhány szót, ezzel hozzájárulva az ünnepléshez. Ulrich Stammer, Möckmühl polgármestere korábbi ígéretéhez híven 10 ezer euró értékű utalványt adott át a Hauck Iskola számára. Kézdiszentlélek üdvözletét Balogh Tibor polgármester adta át, Cerascóból Paolo Monchio intézett barátságos szavakat az új városhoz. Velky Lapas polgármestere, Andrej Zurbola tréfásan megjegyezte, hogy biztatni fogja a fiatalokat, nehogy lemaradjanak, hiszen ők még nem büszkélkedhetnek városi ranggal. Bár nem hivatalos testvértelepülés, mégis tiszteletét tette az ünnepségen Karlovy Vary alpolgármestere – a cseh várossal most alakul a kapcsolat.

A szívélyes testvértelepülési köszöntések után a kitüntetések átadására került sor. A „Dicséretes Piliscsabai Porta” elismerő címet a Poprádi család nyerte el. Elismerést kapott az idén 30 éves Piliscsaba-Klotildliget Községszépítő és Természetvédő Egyesület, valamint egy megszakításokkal ugyan, de még ennél is jóval régebb óta működő szervezet: a Piliscsabai Önkéntes Tűzoltó EGyesület. Piliscsabáért emléklapot kapott továbbá Wiliie Leuter, aki fontos szerepet játszott az egykori első külföldi, a winnendeni kapcsolat kialakításában.