Még mindig versenyben a solymári fa!

2013.10.28.

Teljes virágzásMég mindig versenyben van a solymári fa  az idei Év Fája versenyen! 2013-ban negyedik alkalommal rendezik meg a megmérettetést, idén 41 fát neveztek különböző civil csoportok, magánszemélyek, családok és önkormányzatok. Köztük 9-es számmal szerepel egy 300 éves, “árpával érő” körtefa, ami egy Templom téri családi ház kertjében áll.

A nevezett fák közül szakmai zsűri választotta ki azt a tizenkettőt, amelyekre a közönség szavazhat, így dől el majd, melyik lesz a 2013-as év fája. A solymári fa jelenleg 3. helyen áll a versenyben, a győzelemhez még szüksége van szavazatokra. A tét az, hogy tulajdonosai anyagi segítséget kapjanak a fa egészségének megőrzésére, állapotának konzerválására.

Szavazni az interneten lehet, szeptember 10. és november 5. között az évfája.ökotárs.hu oldalon.