Felmondta a szerződést a Saubermacher Vörösvárral

2013.07.11.
Felmondta a szerződést a Saubermacher Vörösvárral

A Saubermacher-Bicske Kft. felmondta a hulladékszállítási szerződést, amit tavaly év végén Pilisvörösvár Önkormányzatával kötött – közbeszerzési eljárás alapján. A határozott idejű szerződés addig lett volna érvényben, amíg megvalósul a Duna-Vértes Hulladéklerakó (legkésőbb 2014 végéig). A hulladékról szóló törvény módosítása miatt azonban július 1-jétől a szolgáltatónak csökkentenie kellene a városban a lakossági szemétdíjakat a jelenlegi díjnak kb. felére, ezért a cég rendes felmondással felmondta a szerződést.

A Saubermacher képviselői az önkormányzattal folytatott szóbeli tárgyaláson kilátásba helyezték, hogy esetleg már a 6 hónapos felmondási időt sem tudják kitölteni, mert hónapokon belül ellehetetlenülhet a szolgáltatás. Elképzelhető, hogy a hathónapos felmondási idő alatt csak csökkentett szolgáltatást fognak nyújtani, pl. megszűnik a lomtalanítás és a szelektív hulladék elszállítása, s csak a kommunális hulladékot viszik el, de azt is lehet, hogy csak néhány hónapig.

A cég azt is jelezte, hogy a vörösvári átrakóállomás bérleti díját sem áll módjukban fizetni 2013. július 1-től. Az önkormányzat viszont érvényesíteni kívánja a szerződés szerinti jogos követelését, ezért egyeztetést kezdeményezett a Saubermacher jogi képviselőjével. A képviselőtestülete pedig már júniusi ülésén döntött az új közbeszerzési eljárás megindításáról a kommunális hulladék begyűjtésére, elszállítására és ártalmatlanítására.

Bővebb információk olvashatók majd a témában a Vörösvári Újság júliusi számában (megjelenik július 20-án).

Kapcsolódó anyagunk: Beszámoló a képviselőtestület üléséről a Pilisi Szemlében