Köszönet a Pilis Mentőcsoportnak

2013.06.28.

köszönet_2

Dr. Tóth Ferenc tűzoltó dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság országos polgári védelmi főfelügyelője Pilisvörösvárra látogatott június 27-én, csütörtök délután. Látogatásának célja az volt, hogy személyesen mondjon köszönetet az árvízi védekezésben támogatást nyújtó Pilis Mentőcsoportnak.

A rövid, bensőséges hangulatú ünnepséget a Pilisvörösvári Önkéntes Tűzoltóság szertáránál, a Városháza udvarán tartották. Tóth Ferenc elismeréssel és szeretettel üdvözölte a csapat tagjait, akik önfeláldozóan vettek részt a védekezésben a 2013 júniusi dunai árvíz alkalmával. Beszédében méltatta a helytállásukat.  Külön elismeréssel szólt a mentőcsapat két mozgatórugójáról, Pfeiffer Ferencről, aki a Pilisvörösvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke, valamint Balázs Lászlóról, a Pest Megyei Kutató-Mentőszolgálat vezetőjéről. Köszönetet mondott a csapat többi alegységének is: a Magyar Vöröskeresztnek, az Amphora Búvár Klubnak, a Szalamandra Kétéltű Kutató-Mentő Alapítványnak, Bonn Hungary Kft-nek és az Armadilló Kutató és Mentő Egységnek.

A tábornok végül hozzátette: a katasztrófavédelem jövőbeni célja, hogy megyei mintára a járásokban is létrehozzanak mentőcsapatokat, ehhez kérte a csapat közreműködését és segítségét, végül megköszönte az áldozatkész együttműködést, és sok sikert kívánt a jelen lévőknek.

Branyiczky Márk tűzoltó alezredes, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója hangsúlyozta, hogy a megyei igazgatóság teljes személyi állománya büszke a csapatra. A Pilis Mentőcsoport nem csupán az árvízi védekezésben nyújtott segítséget. Már jó ideje jelen vannak az igazgatóság mindennapjaiban, hol tűzvizsgálatnál, hol eltűnt személyek felkutatásában segítik a katasztrófavédelem munkáját.