A Google Utcakép (Streetview) szolgáltatása néhány hete Magyarországról is tartalmaz képeket. Néhány információ azok számára, akik még nem hallottak a Streetview-ról: a Google Térkép szolgáltatásának része. A műholdas és térképnézet mellett most “leszállva” a földre számítógépünk képernyőjén végigjárhatjuk azokat az utakat, amiket előttünk a Google fényképező autója is bejárt. Az út közben – de nem feltétlenül egy időben – készült milliónyi felvételt összefűzték, és így a nézőnek olyan érzése lehet, mintha tényleg ott lenne azokon a helyeken, amiket éppen megnéz. Az utcákon látható emberek arca, ill. autók rendszáma személyiségi okokból ki van takarva, de ez persze az ittlakók számára nem jelenthet akadályt: könnyen felismerhetik a busz hátsó ablakában álló fiút, a megállóban várakozó nénit vagy a szódást a szódásautóban.
A térkép szolgáltatást megnyitva húzzuk rá a nagyító csúszka fölött álló kis sárga emberkét a térképre. Kékkel kirajzolódnak azok az utak, amelyek megtekinthetők a Streetview-ban. Ott sem maradunk képek nélkül, ahol még nem járt a Google, mert a felhasználók által korábban készített és feltöltött képeket a kék pontokra kattintva megnézhetjük.
Környékünkön eddig még csak a főbb útvonalakat nézegethetjük végig (Solymáron például még a Templom térre sem ment fölt az autó), de így is sok érdekes látványban lehet részünk. Mivel az összeillesztett képek nem egy időben készültek, így fordulhat elő, hogy pl. Vörösváron a Városháza előtt még nyáriasan öltözött járókelőket látunk, de 50 méterrel arrébb, a rendőrség előtt már téli kabátban sietnek dolgukra az arra járók. A vörösvári vasútátkelőnél készült képeken látszik, hogy még egyik irányban sem kezdték meg az építkezést, tehát 2012 nyarán vagy azelőtt készültek.
Persze nem csak közvetlen lakókörnyezetünket érdemes íly módon felfedezni: aki nem járt még Pompeiben, Párizsban, Bécsben, Berlinben, Chicagoban, vagy éppen most tervezi, és szeretné összeállítani útitervét, annak is nagy segítség vagy jó szórakozás lehet a Google új szolgáltatása.