Távozik Solymár alpolgármesteri székéből Emesz Lajos. A témában február 25-én egy rendkívüli zárt ülés keretében tárgyalt a képviselő-testület. Ezen az a döntés született, hogy a Solymári Településüzemeltetési Kft. ügyvezető igazgatói posztjára az eddigi főállású alpolgármestert, Emesz Lajost nevezik ki. A kft. feladatai megalakulása óta megnövekedtek, az eddigi ügyvezető igazgató, Zárda József erre reagálva jelezte, hogy a megnövekedett feladatmennyiség mellett már nem tudná vállalni a cég vezetését. Az ügyvezetői kinevezésről szóló döntést 9 igen és 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett fogadta el a képvsielő-testület.
Az összeférhetetlenségről szóló jogszabályok értelmében Emesz Lajosnak így nemcsak az alpolgármesteri poszttól, hanem képviselői mandátumától is meg kell válnia, amelyet Solymár kettes számú választókörzetében egyéni képviselőként szerzett. A körzetben emiatt hamarosan időközi képviselőválasztásra fog sor kerülni.