2013-ban a zord időjárás miatt országszerte elmaradtak a március 15-i ünnepségek. A környékben is sok helyütt borultak az eredeti tervek. Pilisvörösváron megtartották a megemlékezést – bár nem az eredeti tervek szerint. A Hősök tere helyett a Gradus óvodát választották helyszínnek, így nem szabadtéren kellett tartani az ünnepséget. A Templom téri iskola diákjai adtak műsort.
A Templom téri iskola diákjai adtak műsort, Gromon István polgármester mondott ünnepi beszédet, ezt itt olvashatják:
Kedves Ünneplők!
Hölgyeim és Uraim!
A mai világban egy munkaszüneti napon a reggeli lustálkodás helyett időben felkelni, ünneplőbe öltözni, mellünkre kokárdát tűzni és elmenni a nemzeti ünnep alkalmából rendezett városi vagy országos ünnepségre – különösen ilyen zord időjárási körülmények között, mint ami-lyenben ma részünk van – hazafias tett! Aki ünnepel: közösségi cselekedetet hajt végre. Kife-jezi a többiek előtt hitét, érzéseit, vágyait, és azt, hogy a közösségért hajlandó erőfeszítéseket tenni, áldozatot vállalni.
Önök, akik itt vannak, ezt a hazafias tettet választották. Eljöttek, hogy emlékezzenek nemzetünk XIX. századi példaképeire: a reformkor nagyjaira, a márciusi ifjakra, az első felelős magyar kormány tagjaira, a szabadságharc hőseire. Politikusokra, újságírókra, színészekre, írókra, egyetemistákra, arisztokratákra, polgárokra és egyszerű jobbágyokra, akik hittek Magyarország felemelkedésében, és kitartóan, bátran küzdöttek is érte. Történelmünknek egy olyan pillanatára, amikor a nemzeti összefogás vágya erősebb volt, mint korábban; amikor a nemzet függetlenségéért, a haza felemelkedéséért nagyobb lelkesedéssel küzdöttek az emberek; amikor a közteherviselés megvalósítása érdekében több volt a hajlandóság a lemondásra, a személyes áldozathozatalra.
Ez az emlékezés napjainkban különösen is fontos, mert a politikai kiábrándultság, a csalódottság és a keserűség mostanában sokakat közömbösségbe, elzárkózásba taszít; lelkesítő nagy eszmék helyett anyagi nehézségek és lelki kétségek között vergődünk; nemzetünk minden korosztálya – fiatalok, középkorúak, idősek – tele van beteljesületlen vágyakkal, jogos vagy vélt sérelmekkel.
Az emlékezés alkalmat ad arra, hogy magunk elé idézzük azoknak az embereknek a példáját, akik – a maguk semmivel sem könnyebb helyzetében – a kiábrándulás és a bezárkózás helyett álmodni, és álmaik megvalósulásáért cselekedni is mertek. Ilyen volt az akkori az idősebb nemzedék tagjai közül Batthyány Lajos, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Széchenyi István, Szemere Bertalan, Eötvös József, Vörösmarty Mihály, Klauzál Gábor, Nyáry Pál és mások, az akkori fiatalabb nemzedék tagjai közül Petőfi Sándor, Jókai Mór, Vasvári Pál, Irinyi József, Hamary Dániel, Bulyovszky Gyula, Vidats János és mások.
Ők – felmérve koruk fő problémáit: kitűzték a célokat, és küzdöttek azok megvalósulásáért. A Habsburg Birodalmon belüli, erősen korlátozott függetlenség helyett valódi nemzeti önrendelkezést akartak, ezért küzdöttek a népképviseleti országgyűlés és a független felelős nemzeti kormány létrehozásáért. Felismerték, hogy a nemesség a parasztság támogatása nélkül nem birkózhat meg az új haza és az új társadalom megteremtésének feladatával, ezért érdekegyesítést akartak. Az érdekegyesítés érdekében meghirdették a jobbágyfelszabadítást. A jobbágy-felszabadításhoz szükséges anyagi alap megteremtése érdekében vállalták a közteherviselés bevezetését, azaz a nemesség megadóztatását.
Ezen célok eléréséért ki-ki a maga helyén küzdött: Kossuthék létrehozták az Ellenzéki Pártot és csatáztak a Habsburg udvarhoz hű arisztokratákkal a Pozsonyi országgyűlésben; a fiatalok itthon tanácskoztak, felvilágosító munkát végeztek, agitáltak. Irinyiék megfogalmazták a 12 pontot. Petőfi lelkesítő verseket írt, és társaival megszervezte a március 15-i tüntetést. Ennek a kitartó és szerteágazó küzdelemnek köszönhető a Helytartótanács majd a Bécsi Udvar meghátrálása, a forradalom győzelme, Batthyány Lajos miniszterelnöki kinevezése, az önálló magyar kormány megalakulása és az áprilisi törvények.
Ha mindezt felidézzük, akkor könnyen észrevesszük, hogy a mi mai problémaink sok szem-pontból hasonlítanak a 165 évvel ezelőttiekhez. – Önálló nemzetállamot akarunk az Európai Unión belül, erős Magyarországot, független, felelős kormányt, fejlődést, a kiváltságok eltörlését, közteherviselést, a szegény, hátrányos helyzetű rétegek megsegítését.
Szerteágazó és kitartó küzdelem folyik ezekért a célokért a parlamentben, az Európa-parlamentben, a kormányban, az önkormányzatokban, a sajtóban, az egyetemeken, a gazdasági és a kulturális életben, egyszóval, az élet minden területén. A küzdelem közel negyedszázada, a rendszerváltozáskor kezdődött, s ma is tart. Ennek a küzdelemnek a része az új alkotmány elfogadása, az államigazgatási, az önkormányzati, az egészségügyi, a közoktatási, a felsőoktatási rendszer átalakítása.
Az átalakulás – ugyanúgy, mint 165 évvel ezelőtt – érdekeket is sért, és áldozatot is követel. Érdekeket sért az unortodox gazdaságpolitika, a bankadó, a válságadók, a magánnyugdíjrendszer reformja, a pénzügyi tranzakciós illeték, a telefonadó, a közműadó, az 50%-os villamosenergia-társaságiadókulcs, a gyógyszerkassza átalakítása, a költségvetési zárolások. Áldozatot követel a költségvetési egyensúly helyreállítása, a költségvetési hiány csökkentése, a költségvetési kiadások lefaragása, a nagy állami rendszerek átalakítása. Áldozatot követel azoktól, akik szerepet vállalnak az ország átalakításáért végzett nehéz és felelősségteljes munkában, de áldozatot, türelmet és bizalmat követel minden magyar embertől is.
Az áldozatkészség, a türelem és a bizalom tanúsítása mellett azonban nyitva kell tartani a szemünket is. Észre kell vennünk, hogy az átalakítást levezénylő és végrehajtó apparátus tagjai között kik a szakmailag felkészült, kimagasló teljesítményt nyújtó, önfeláldozó, emberek, akiket támogatni kell, s kik a szerencselovagok, köpönyegforgatók, haszonlesők, akiket nem szabad támogatni. Észre kell vennünk, hogy a kormányközelinek kikiáltott cégek, vállalkozások, szervezetek közül kik végeznek valóban színvonalas, értékes, elismerésre méltó munkát, s kik azok, akik érdemtelenül nyernek teret a politikában, az államigazgatásban, a gazdasági életben, a kultúra területén.
Az eligazodás nem könnyű. A parlamentben és a médiában a kormánypárti politikusok – érthetően – elsősorban az eredményekről beszélnek, kiemelik a pozitív példákat, ami elfogadható; de sajnos közben sokszor nem ismerik el a tévedéseket, a hibákat, a kudarcokat, olykor még a tényszerű igazságot is tagadják. Az őszinte szó, a hiteles mondatok, az igazság helyét sokszor az üres közhelyek veszik át. Az ellenzékiek sokszor demagóg módon támadják a kormányt, a jót is rossznak állítják be, válogatás nélkül mindent kritizálnak, becsmérelnek, idegen érdekeket szolgálnak ki, bomlasztanak…
Ebben a zűrzavaros, nehéz helyzetben nekünk mégis véleményt kell formálnunk, állást kell foglalnunk. Támogatnunk kell a jót, el kell ítélnünk a rosszat, el kell választanunk egyéni érdekeinket a közösség érdekeitől. Vállalnunk kell a felelősséget, a tévedés kockázatát, a nehézségeket. Küzdenünk kell az igazságosságért, a közösség boldogulásáért.
Erre a kötelességünkre a Spe Salvi kezdetű enciklikájában így figyelmeztet a most nyugalomba vonult XVI. Benedek pápa: „az emberi dolgok helyes rendjéért folytatott küzdelem minden nemzedék feladata, amelyet soha nem lehet véglegesen megoldani. Természetesen a szabadság és a jóság meggyőző rendjének megszilárdításához minden nemzedéknek hozzá kell tennie a magáét.”
– Tegyük hozzá mi is! S „az emberi dolgok helyes rendjéért” folytatott küzdelemben legyenek példaképeink a reformkori politikusok és a márciusi ifjak! Hozzájuk hasonlóan bízzunk mi is magunkban, kitartásunk és erőfeszítéseink értelmében. És bízzunk abban, hogy mi is győzhe-tünk, ahogyan ők győztek 1848. március 15-én!
Köszönöm, hogy meghallgattak.
Pilisvörösvár, 2013. 03. 15.
(Forrás: gromonistvan.hu)
